IVECO Autóház

Menü


Az IVECO bemutatkozik.



Az IVECO-t 1975-ben három nemzet 5 gyára hívta életre. Ezek a gyárak mindegyike olyan cég, amelyik régóta ismert és megbecsült szereplője a nemzetközi szállításnak. Az olasz FIAT, a Lancia, vagy a német MAGIRUS-Deutz ugyanis mind a mai napig kiváló járműveket gyárt. Ehhez a konszernhez csatlakozott 1986-ban az angliai Ford gyár, valamint 1990-től a spanyol Enasa Pegaso. Ezzel elmondható, hogy az IVECO Európa minden jelentősebb országában gyártókapacitással rendelkezik, így ezen gyárak beolvasztásával belső piacokká váltak Európa legnagyobb ipari nemzetei.De otthon van az IVECO a többi európai országban is, sőt tradicionálisan vezető az európai gyártók közül az Európán kívüli eladásokban.

Az IVECO második az európai termelésben és a termelés több, mint 20 %-át mondhatja magáénak. Hogy képet kapjunk mit jelent ez, az összes teherautó közül, ami piacra kerül minden ötödik IVECO gyártmány.

Az IVECO 1990 óta van jelen a magyarországi piacon. Ezen időszaktól számítva piacvezető az új eladások terén. Ez az éves eladások, több mint 30 %-át jelenti, ezzel megelőzi több neves versenytársát, a hátralevő 70 %-on pedig mintegy 10 gépkocsimárka osztozik.
Ezt a jó piaci pozíciót az IVECO a jól megszervezett dealer-i hálózatának köszönheti. A márkakereskedői hálózaton keresztül tartja napi kapcsolatát a vevőkkel. Segíti az értékesítést, valamint biztosítja a magas színvonalú vevőszolgálati kapcsolatot, a szerviz-szolgáltatást, az alkatrészellátást a szállítás szereplőinek.


És most néhány szót az autókról.


Az IVECO 1990-ben kezdte meg az EURO-sorozatát fejleszteni. A nagyszabású tervnek már van kézzelfogható eredménye. Az év teherautója 1992-ben az EuroCargo sorozat lett, amely már bizonyította jó néhány magyarországi felhasználó számára is, hogy a közepes kategóriában az EuroCargo a legjobb megoldás. Előnyei közé tartozik az azonos külső megjelenés a 2-10 tonnás járműveknél, egységes fék és elektromos rendszer, széles méretválaszték a felépítmények tekintetében, alacsony fajlagos fogyasztás, európai szabvány szerinti zajszint és károsanyag-kibocsátás, hosszú olajcsere periódus. Mindezen tulajdonságok teszik az EuroCargo-t a legalkalmasabbá a hazai IFA és AVIA típusokra épülő járműparkok lecserélésére.
De ez még nem minden, hiszen 1993-ban is az IVECO nyerte országúti szállítások minél gyorsabb, minél kényelmesebb kiszolgálására tervezték az EuroStar tipuscsaládot, amely az országutak királyának számít mind tekintélyes megjelenésével, mind pedig legyőzhetetlen 520 lóerős motorjával. Ez a motor már nemcsak az EURO-1, hanem az 1996-tól életbe lépő EURO-2 normának is megfelel.

Az országúti szállításon túl azonban meg kell oldani a nehéz terepeken való szállítást is. A bányákban, rossz utakon, nehéz körülmények közötti közlekedéshez fejlesztette ki az IVECO az EuroTrakker sorozatot. Ez a kategória rendkívüli adottságokat kíván az autótól. Biztosítani kell 19 tonnától egészen 72 tonna összgördülő tömegig a járművek variálhatóságát. Nagy szabad magasság, robosztus kivitel, összkerékhajtás elengedhetetlen ezeknél az autóknál. Az EuroTrakker család mindezt biztosítja a felhasználói számára. Széleskörű a felhasználás skálája is: rendelkezésre állnak fixplatós, billenőfelépítménnyel, betonkeverővel ellátott, vagy egyéb speciális rendeltetésű autók is.


Assistance no stop



A torinói központnak bejelentett meghibásodások több mint 50%-át a bejelentéstől számított 3 órán belül, 80%-át 7 órán belül megoldják. Ez az IVECO Assistance Non-Stop névjegye, mely érvényes bármely IVECO modellre, annak teljes élettartamára (garanciális időn belül vagy azon túl) a jármű forgalombahelyezési évétől függetlenül.

Igény esetén csak hívja az alábbi telefonszámot:

+36-1-345-0563


Az év bármely napján, a nap 24 órájában, magyarul beszélő operator válaszol hívására

Az alvázszám alapján a torinoi operator azonnal azonosítja a járművet és annak műszaki specifikációját, feljegyzi a meghibásodást és nekilát a műszaki mentés megszervezéséhez, megkeresve a legközelebbi, a hiba kijavítására legalkalmasabb márkaszervizt. A hazai operator telefonon tartja a kapcsolatot az ügyféllel a javítási munkák teljes befejezéséig.

Non-Stop Assistance: elkötelezettség, udvariasság és műszaki hozzáértés az útonlévők érdekében

Alkatrészek

Utazzon úgy, hogy egy piacvezető cég kiváló minőségi szolgáltatásai és minden tapasztalata elkiséri Önt, bárhová is megy: ez az, amit az Iveco nyújt vásárlóinak az eredeti Iveco alkatrészekkel és a szakképzett munkaerővel. A járművek megbízhatósága a legkiválóbb minoségű alkatrészek felhasználásából és a műszaki hozzáértésből fakad, mely az Iveco teljes hálózatán belül rendelkezésre áll.


Utazzon úgy, hogy egy piacvezető cég kiváló minőségi szolgáltatásai és minden tapasztalata elkiséri Önt, bárhová is megy: ez az, amit az Iveco nyújt vásárlóinak az eredeti Iveco alkatrészekkel és a szakképzett munkaerővel. A járművek megbízhatósága a legkiválóbb minőségű alkatrészek felhasználásából és a műszaki hozzáértésből fakad, mely az Iveco teljes hálózatán belül rendelkezésre áll.

A járművek legjobb hatásfokának biztosítása azt jelenti, hogy minden beépített alkatrésznek azonos jellemzőkkel kell rendelkeznie, mint az eredeti alkatrészeknek. Az Iveco szakképzett műszaki személyzetét válogatott oktatási intézményekben képzik, melyet a teljes hálózat minden tagjának biztosítanak.

A vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy a világ bármely pontján elérhető a pontos és teljeskörű eredeti Iveco alkatrész szállítási szolgáltatás. A legújabb készletkezelési és raktározási rendszernek köszönhetően a hat nagy európai alkatrészraktár (Torino, Madrid, Winsford, Bielsko Biala, Langenau és Trappes) közvetlen összeköttetésben van a szervízhálózat minden egyes pontjával.


Eredeti Alkatrészek



Az eredeti Iveco alkatrészek kizárólagos használata garantálja a vevő számára a jármű maximális megbízhatóságát. Minden egyes alkatrész minőségét szakemberek vizsgálják és tanúsítják biztosítva ezáltal a jármű tökéletes üzemeltetési hatásfokát minden körülmények között.

Az alkatrészek hosszabb élettartama biztosíthatja azt, hogy az üzemeltetési költségeket optimalizálva a jármű az értékét még hosszú ideig megőrzi.

Gondolataink központjában nem az autók állnak, hanem az ügyfelek!
Célunk, hogy nálunk mindent megkapjon egy helyen: legyen szó vásárlásról, biztosításról, finanszírozásról vagy szerviz szolgáltatásról.